Magyar Tudomány Napjai a Veres Pálné Gimnáziumban

Több éves hagyományt folytatva a Veres Pálné Gimnázium idén is megszervezte a Magyar Tudomány Napjait, a Középiskolai MTA Alumni Program támogatásával. 

Gócza Elen előadása lenyűgöző és naprakész bepillantást nyújtott az embriológia témakörébe, de kitért a génszerkesztés előnyeire és kihívásaira is. Szóba került a kiméra-előállítás is, mely izgalmas kutatási területekre mutatott rá. Az előadás érintette még az őssejtkutatást és annak alkalmazását a világban, mely számos betegség gyógyítását is elősegítheti a későbbiekben és olyan lehetőséget kínál a leendő kutatóknak is, melyekkel eddig megoldhatatlannak gondolt problémákra találhatnak megnyugtató megoldást. 

Szabó Róbert csillagász előadásán az exobolygókról hallhattunk. Mivel a téma az előadó egyik kutatási területe, a részletes és izgalmas előadás lendülete mindenkit magával sodort. A magasszintű szakmaiság mellett a diákok számára is jól érthető, befogadható volt az előadás.  Betekintést nyerhettünk a bolygók keresésének módszereibe (a tranzitmódszerbe és a radiálsebesség-mérésébe bővebben is). Ami nem csak a leendő csillagászok számára szolgáltatott izgalmas információkat. 

Dr. Boros Zoltán előadásának első felében a diákok a játékelmélet matematikatörténeti vonatkozásairól hallhattak érdekességeket, majd egyszerű játékos példákon keresztül megismerhették a kombinatorikus játékok elméletének alapjait. 

Dr. Csilling Ákos előadásán egy fizikus munkájáról hallhattunk. Választ kaptunk arra, hogy a tudományos kutatómunka mellett, milyen teendői vannak egy kutatónak, és miképp dolgozhat egy fizikus az iparban.

Márialigeti Károly professzor úr A mikrobák "hasznáról és káráról" címmel tartott sokszínű és közérthető előadást. 

"Dr. Farkas Károly, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának neves docense, izgalmas és rendkívül informatív előadást tartott a 11. évfolyam digitális kultúra fakultációs diákjai számára a mesterséges intelligencia (MI) témakörében. "

Dr. Csuzdi Csaba előadásában bemutatta, hogy mennyire nélkülözhetetlen a bolygó és a benn, rajta élő ember számára is a biodiverzitás. 

Dr. Csupor Dezső előadásában bemutatta, hogy a gyógyszerésznek milyen képességekkel, készségekkel kell rendelkezni, hogy ez a szakma milyen különböző területeket ölelhet fel és a személyiséget figyelembe véve melyik terület felé érdemes tájékozódni. 

Az előadások összefoglalóit a csatolmányban olvashatják.

Kapcsolódó tanár: 

Csatolmány: