Biológia projekt-lehetőségek iskolaalapítónk, Veres Pálné emlékezetére
Kedves Diákok!
Folytassuk a tanév során iskolaalapítónkról való megemlékezésünket oly módon is, hogy körülnézünk az ő korának szellemi horizontján, s felidézzük a kor embereinek gondolkodásmódját, világról való elképzeléseit! A biológia munkaközösség e célból az alábbi projekt-pályázatot hirdeti.
- Derítsd fel, kutasd ki és mutasd be a XIX. század második felének valamilyen jellegzetes biológiai vélekedését, hipotézisét vagy felfedezését, és vesd össze a tudomány mai állásával. Munkádat foglald össze egy bemutató poszteren.
- Iskolánk könyvtárában sok XIX. századi könyv, köztük iskolánk első, Veres Pálné által meghívott tanárainak könyvtárából ránk hagyományozott mű is található. Köztük nem egy biológiai témájú. Válaszd ki egy ilyen, XIX. századi, biológiai tematikájú könyv némely, számodra érdekes fejezetét, és dolgozd fel mind biológiai, mind kortörténeti, mind nyelvi, mind bármilyen egyéb érdekes szempontra figyelve. Mutasd be a könyvet és fejezetét a lényeges szempontok alapján egy poszteren.
Biológia tanáraitoknál tudtok jelentkezni.
3 fős csoportokban dolgozzatok.
Projektmunkáitokhoz kérjetek nyugodtan segítséget könyvtáros és biológia tanáraitoktól!
A leadási határidő február 29.
A legnívósabb pályamunkákat szaktárgyi érdemjegyekkel is honorálni kívánjuk.
Jó munkát kívánunk!
A Veres Pálné Gimnázium Biológia Munkaközössége